Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
„Nem gondoltam, hogy örökbefogadó szülő leszek” – írja a DK-s politikus.
Mint arról beszámoltunk, megszületett a Fővárosi Állatkert kiselefántja, aki a szavazatok alapján a Samu nevet kapta.
Gy. Németh Erzsébet a kiselefántnak írt levelet közösségi oldalán. Mint írta,
nem gondoltam, hogy örökbefogadó szülő leszek, és azt sem, hogy mostanában megint szülőértekezletekre fogok járni. De amikor megszülettél, minden megváltozott.
Sokan leszünk szüleid, de én vagyok az első. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt néhány hétben 50 kilóval gyarapodtál, egyre ügyesebben szeded a lábaid, és napról napra jobban használod az ormányod!”
A képviselő azt írta, igyekszik Samunak „jó nevelőszülője” lenni, és mint írta: „mindent megteszek majd érted és az anyukádért”.
Nyitókép: Facebook